ArchivesSite MapSubmitOur GangContact UsHot Sites
1983-2015
tearing the rag off the bush again
Five Poems PDF E-mail




Opening

Lidi’s young brother here,
Khan Batu’s Budapest relative,
who lived on bread for years
and never owned a royal-blue eiderdown;
for whose poems death
simmers beans in a wooden pot—
hey bourgeois! hey proletarian!—
I, Attila József, am here!



Bevezetõ

Lidi nénémnek öccse itt,
Batu khán pesti rokona,
kenyéren élte éveit
s nem volt azúrkék paplana;
kinek verséért a halál
öles kondérban fõz babot—
hejh burzsoá! hejh proletár!—
én, József Attila, itt vagyok!

1927. máj.



Honest Heart

I’ve neither father, nor mother,
nor God, nor country,
nor cradle, nor coffin,
nor mistress, nor kisses.

It’s three days since I’ve eaten,
not morsel, not feast.
But I’ve twenty years strength,
I’ll sell my twenty years.

If there aren’t any takers,
I’ll sell to the devil.
With an honest heart I’ll swindle—steal,
if forced, I’ll even kill.

I’ll be captured and strung up,
covered by the holy earth,
and deathly grass will grow
on my glorious heart.



Tiszta Szivvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsóm, se szemfedóm,
se csókom, se szeretóm.


Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendóm hatalom,
húsz esztendóm eladom.


Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.


Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fó terem
gyönyörxszép szívemen.


1925. márc.



Two Bitter Songs

Ting-ling

—Hup, hup! Like a joke
slipped in the skirts of peasant girls
you recede beneath the sky, Attila,
the nearly flat-footed punk;
and as your patched butt
adorned with the order of the golden fleece
fades, they stare wide-mouthed: a goat, a bear,
and virgins! old ladies! sunflowers!


Medallion

It’s useless, I didn’t eat yesterday either,
the devil ate instead,
pigs’ feet, countries, the future.
And he filled up his belly—

instead of the moons, the suns,
it’s my own wild turds that shine,
the seals on my pigsty death!
They’re frolicking and making music . . .



Két Keserves

Csin-bin

- Hoppsz, hopp! Mint bõ parasztleányok
szoknyába suttyant adomája,
elszállsz az ég alól, vagányok
félig ludtalpú Attilája;
s tünõ, foltozott fenekedre,
hol aranygyapjas rended hordod,
tátva bámulnak kecske, medve
s szüzek! anyókák! napraforgók!


Medália

Hiába, hogy tegnap sem ettem,
evett az ördög énhelyettem
csülköket, országot, jövendõt.
S bár õ töltötte meg a bendõt—

helyén a holdaknak, napoknak,
vad ürülékeim ragyognak,
pecsétei disznó halálnak!
Hancuroznak és muzsikálnak...

1929. máj.



The Seventh

If in this world you lay a claim,
let seven births be your aim!
Once be born in a burning home,
once in a flood in an icy storm,
once in a clinic where the mad retreat,
once in a field of bending wheat,
once in a cloister with a hollow ring,
once in a sty with a pigsty stink.
The six cry out, but which is key?
You yourself the seventh be!

If out front stands the enemy,
take seven men for company.
One, who starts his day of rest,
one, whose service is the best,
one, who teaches on a whim,
one, whom they threw in to swim,
one, who’s the seed of forestland,
one, whose forebears took a stand,
not enough tripping up and trickery,—
you yourself the seventh be!

Should you be seeking a lover,
let seven men pursue her.
One, whose word conveys his heart,
one, who gladly pays his part,
one, who pretends to be the pensive sort,
one, who searches beneath her skirt,
one, who knows where the hooks are,
one, who steps on her scarf,—
like flies around meat, buzzing free!
You yourself the seventh be!

If words are jangling in your purse,
seven men should compose your verse.
One, who chisels a city’s form,
one, asleep when he was born,
one, in awe of the celestial plain,
one, whom the word calls by name,
one, whose ailing soul revives,
one, who dissects rats alive.
Four scholars and two infantry,—
you yourself the seventh be.

And if it all happened as penned,
descend to the grave as seven men.
One, who’s rocked by a milky breast,
one, who grabs at a woman’s chest,
one, who throws dishes in the trash bin,
one, who helps the poor to win,
one, who works till he’s crazy,
one, whom the moon makes lazy;
into the world’s tomb you journey!
You yourself the seventh be!



A Hetedik

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szûljön meg az anyád!
Egyszer szûljön égõ házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elõdbe áll,
hét legyen, kit elõtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdõségnek,
egy, kit õse bõgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég,—
a hetedik te magad légy!

Szeretõ után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengõt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendõcskére tapos,—
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szûlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettõ vitéz és tudós négy,—
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki gyõzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932



Welcome for Thomas Mann

Like a tired child who’s been bathed and fed
and has now reached his peaceful bed
still begs “Don’t go. Tell a story”
(so the dark night won’t burst in a hurry),
and while his little heart anxiously beats
he knows not which of two treats
he wants more, the story or that you stay,
so we ask you to tell us a story today.
Tell us like you do, because you are just,
about how in spirit you are joined with us
and of how together with you we stand
who possess concerns worthy of man.
You know well how the poet feels:
tell what’s true, not just what’s real,
the rays of light that illuminate our mind,
since without each other we’re all blind.
As Hans Castorp looked through Madame Chauchat’s chest,
let’s look through each other and see the best.
Your gentle voice always rises above the clatter—
tell us of beauty and the problems that matter
and lift our hearts from mourning to desire.
As you’ve heard, poor Kosztolany’s life has expired,
and mankind, as did he with his cancerous fate,
struggles with more than one monstrous state;
with dread we wonder how we might be betrayed,
from where will new beastly ideas invade,
is there a poison brewing that soon we will face—
for readings like this, will there still be a place?
The point is, when you speak, we don’t fade,
the men remain as men are made,
the women, women, kind and free,
and all of us human, though that’s dwindling rapidly . . .
Have a seat. Kindly start to tell your tale.
We will listen, enthralled, all without fail,
and some of us will happily gaze at the sight
of a European amongst the white.



Thomas Mann Üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj”—
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán õ se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költõ sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytõl világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj

mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fõ-e uj méreg, mely közénk hatol

meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nõk a nõk - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

1937. jan. eleje

 
< Prev   Next >